A Shell-Tesco Minishopok a Tesco és a Shell új együttműködésének keretében nyitottak meg, és jelenleg főként a nagyobb városok töltőállomásain találhatók, így nemcsak az autóval érkezőket szolgálják ki, hanem a helyi közösség tagjait is, akik sétálva érkezhetnek és egyszerűen intézhetik bevásárlásukat. A termékkínálatot úgy állították össze, hogy a legtöbb vásárlói igényt kielégítsék, legyen szó gyors bevásárlásról vagy az otthoni hűtőszekrény feltöltéséről - olvasható a cégek közleményében.
A 23 üzlet a hét minden napján, beleértve a munkaszüneti napokat is, nyitva tartanak.
Minden töltőállomáson több mint 1100-féle árucikk kapható - a szupermarketekben általában megtalálható élelmiszerek mellett meleg ételekből álló választékot is kínálnak majd. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Shell-lel közös együttműködésünk révén a mindennapi bevásárláshoz megfelelő termékválasztékot tudunk kínálni vásárlóinknak kényelmes módon, így kiegészítve a hipermarketek, az Express áruházak és az online vásárlási lehetőségek széles választékát" - mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magas minőségű üzemanyagaink mellett megújítsuk és kibővítsük a töltőállomásainkon elérhető szolgáltatásokat - mondta Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke. "A tankolás vagy a bevásárlás során megtakarított perceknek köszönhetően több lesz a szabadidőnk, illetve csökkenhet a mindennapi stressz. Már más országokban is sikeresnek bizonyult ez a koncepció, így biztos vagyok benne, hogy magyarországi ügyfeleink is szeretni fogják ezt a Tescóval közösen indított szolgáltatásunkat."
Üzletlista:
- Miskolc II. - 3527 Miskolc, Vologda utca 91/56
- Üllői út - 1195 Budapest, Üllői út 233.
- Szolnok - 5000 Szolnok, Hunyadi utca 2-4.
- Nagytétényi út - 1222 Budapest, Nagytétényi 27.
- Székesfehérvár III. - 8000 Székesfehérvár, Palotai út 5508/1 hrsz.
- Béke út - 1135 Budapest, Béke út 58.
- Győr II. - 9023 Győr, Szigethy Attila út 4722/7 hrsz.
- Debrecen II. - 4027 Debrecen, Böszörményi út 1.
- Budaörsi út - 1118 Budapest, Budaörsi út 11-18.
- Sárvár - 9600 Sárvár, Deák u.- Fekete-híd utca sarok 520/164
- Méta út -1186 Budapest, Cziffra György utca 13.
- Haller utca - 1096 Budapest, Haller utca 56.
- Hatvan -3000 Hatvan, Radnóti tér 20.
- Fót - 2151 Fót, Károlyi István utca 20.
- Dunakeszi - 2120 Dunakeszi, 2 sz. Főút – 7967 hrsz.
- Debrecen III. - 4031 Debrecen, István út 124.
- Pécs V. - 7622 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 4.
- Sibrik út - 1103 Budapest, Sibrik Miklós út 30.
- Kecskemét IV. - 6000 Kecskemét, Izsáki út 4.
- Könyves Kálmán krt. - 1097 Budapest Könyves Kálmán Krt. 18-20.
- Szentmihályi út - 1156 Budapest, Szentmihályi út
- Solymár - 2083 Solymár, Rózsika utca 2.
- Füredi út - 1144 Budapest, Füredi út
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)