A Milipol Zrt. a fegyveres testületek kedvenc beszállítója 8,8 milliárd forint éves forgalom mellett rekordösszegű, közel 2,2 milliárdos nyereséget könyvelt el az elmúlt évben - írja a 24.hu. A cég főtulajdonosa, Ecsedi Ferenc – az OTP Bank egyik fontos embere, Csányi Sándor régi bizalmasa, aki 2017 végén szerezte meg a részvények többségét – és az amerikai lakhellyel is rendelkező Székely Herbert, az 1998-ban meggyilkolt médiavállalkozó, Fenyő János egykori tanácsadója mégis eladta a céget.
A hírportál Információi szerint a kormány döntése nyomán az állam az elmúlt hetekben kivásárolta a cég két tulajdonosát. A Milipolt a Techimpex Kft. nevű állami vállalat vette meg. Nem ér azonban itt véget a hadiipari átszervezés. A Techimpexből, amely a most a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) Zrt. alá tartozik, egy újabb ügynökséget hoznak létre. A Védelmi Export Ügynökség (VEX) kikerül a HM EI Zrt. alól, a tervek szerint a nemzetközi és kormányközi fegyver- és hadiipari kereskedelemben kap feladatot.
Másfél éve, 2020 januárjában egy törvénymódosítással a Honvédelmi Minisztériumtól az állami vagyonért felelős miniszterhez, Mager Andreához helyezték át a négy legnagyobb honvédségi vállalat tulajdonosi jogait. E jogok most – a HM EI Zrt. kivételével – az innovációs és technológiai miniszterhez vándorolnak, és egyetlen holdingban, a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-ben (NVII) vonják össze az állam hadiipari portfólióját.
Emellett a minisztérium alatt működik majd a magyar állam és a német Rheinmetall közös beruházásában Zalaegerszegen épülő harcjárműgyár, valamint az Airbus magyarországi érdekeltsége, és bekerül a holdingba honvédelmi szempontból határterületnek számító Aeroplex, HungaroControl és Rába Holding is.
Maróth Gáspár kormánybiztos, Védelmi Beszerzési Ügynökség vezetője szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy a gyors döntéseket igénylő és több kockázattal járó hadiiparban az állam rossz tulajdonos, ezért a cél az, hogy a nemzetközi piaci szférából verbuvált menedzsment vegye át a vezetést, az állam pedig pénzügyi befektetőként jelenjen meg ezen a területen.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva