"A megújulás célja az, hogy újra érdemes legyen nyomtatott lapot olvasni" foglalta össze röviden - a tulajdonosi testület nevében nyilatkozó - Simon Dénes, a Horizon AG vezérigazgatója. A vezérigazgató elmondta, hogy a változás egy részén ezzel túl vannak, azonban a fejlődési folyamat nem áll meg.
A változás első lépése volt, hogy a szerkesztőséghez csatlakozott tizenhét, a korábban bezárt Népszabadságból utcára került újságíró. Simon Dénes szerint rendkívül nyitott, befogadó szellemiségű szerkesztőség állt össze, akik több irányból tudják megközelíteni a történéseket, és a megújulás zálogának nevezte, hogy a "legöregebb" hazai nyomtatott médium - az átlagéletkort tekintve - egy fiatalabb újságírói gárdával éledt újjá. (Dunaújváros szerződést bont a Lokállal.)
Kapcsolódó
A Népszavának mostantól minden oldala színesben jelenik meg, rövidebb, informatívabb anyagokkal, lényegesen több illusztrációval, képekkel és infografikákkal. Simon Dénes megjegyezte: "bár a lap jelenleg is vezető az országos politikai napilapok piacán, a megújulástól azt várjuk, hogy a jelenlegi, 19-24.000 közötti példányszám jelentősen, akár átlagosan 30 ezerre növekszik az elkövetkező időben."
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró