A napilap a Nemzetgazdasági Minisztérium adataira hivatkozva azt írta: július végén több mint 220 ezer adóalany adózott a kata szerint, míg a múlt év végén számuk 175 ezer volt, vagyis hét hónap alatt csaknem ötvenezren választották ezt az egyszerű adózási lehetőséget. Az emelkedés elvben a következő hónapokban is folytatódhat, hiszen a katához év közben is bármikor csatlakozhatnak a gazdasági szereplők - olvasható az MTI lapszemléjében.
A 2013 elején életbe lépett adózási formát kifejezetten a gazdaság kisebb szereplőinek hozták létre. A katásoknak - fő szabály szerint - havonta ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, ezzel az érintettek megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól, továbbá a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól.
A kisebb cégeknek szóló másik lehetőséget, a kisvállalati adót (kiva) több mint 14 ezer vállalkozás használja, számuk duplájára nőtt a tavaly év végi 7 ezerről. A növekedés a nemzetgazdasági tárca szerint a szabályok módosítására vezethető vissza: a kiva kulcsa az idén januárban 14 százalékra csökkent a korábbi 16-ról, jövőre pedig 13 százalékra csökken - olvasható a Magyar Időkben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró