A cég azért került a GVH célkeresztjébe, mert reklámjaiban termékeit úgy reklámozta, hogy azokat a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete ajánlja. Ám az ajánlás szakmai háttere nem igazolódott, sőt, a vállalkozás és az egyesület közötti együttműködés alapvetően marketing célú volt, és az egyesület pénzt kapott ezért.
A GVH a közleményében kifejti, hogy egészségügyi jellegű szakmai ajánlás többféle fogyasztói értelmezéssel rendelkezhet, függően a megfogalmazásától, a megjelenítése formájától és az érintett piac jellemzőitől.
Kapcsolódó
Néhány termékkategória (gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, élelmiszer) esetében a szabályozás tiltja vagy korlátozza a reklámokban felhasználható hivatkozást orvosok vagy más egészségügyi szakemberek ajánlására. A Numil-ügyben nem erről volt szó, ott az volt a vizsgálat tárgya, hogy mit üzen a fogyasztóknak egy egészségügyi szakmai egyesület ajánlásának szerepeltetése a kereskedelmi gyakorlatban.
A GVH szerint a fogyasztóknak - egyéb információk hiányában - az "ajánlás" szó (vagy ennek szinonimája) egy alapvetően pusztán kommunikációs jellegű együttműködésből következőkön túlmutató jelentést hordoz.
Egy adott termékhez, termékcsaládhoz kapcsolódó ajánlás ugyanis azt sugallja, hogy a versenytársakéinál megbízhatóbb, jobb, hatékonyabb az adott termék, hiszen a fogyasztói bizalmat egyébként is élvező szakemberek egyesülete ajánlja, mert szerintük az adott termék a jó választás (és nem más termék). Ezen kívül azt elhiteti a vásárlókkal, hogy egy szakemberek által kipróbált, tesztelt, majd a választékból kiemelt termékről van szó.
A GVH jogsértést állapított meg, amiért 54 millió forintra büntette a Numilt és 500 ezerre a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekvédelmi Egyesületét - írta közleményében a GVH.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot