A jövő évtől öt éven át ismét a Magyar Televízió közvetítené a Forma-1-es futamokat - mondta csütörtökön Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója a Brand Festivalon. (Az elmúlt években és jelenleg még az RTL Klub képernyőjén láthatóak a futamok). Június elején még úgy fogalmazott Szabó, hogy a Forma-1 nem lesz a közmédia képernyőjén, az ugyanis olyan terhet jelentene, amit nem tudnának vállalni.
Az Index információi szerint a közszolgálati televízió öt évre, több mint két és fél milliárd forintot fizet a közvetítési jogokért, és legalább hárommilliárdot visznek majd el a stáb külföldi utazásai, illetve a külső helyszínek kapcsolásának költségei.
Az MTVA háza táján korábban az is felmerült, s ezt is megfogalmazta júniusban Szabó, hogy esetleg a Bajnokok Ligájának mérkőzéseit közvetítse a közmédia. Ennek kapcsán úgy fogalmazott Szabó, hogy "talán", bár igazából ennek akkor lenne értelme, ha magyar csapat is részt venne a játékokon, aminek kicsi az esélye. (A BL mérkőzéseinek közvetítési joga jelenleg a TV2-nél van).
A közmédia vezetői szerint a közszolgálatnak a sportközvetítések lehetőséget adnak arra, hogy a nézettségért harcba szállhassanak a kereskedelmi csatornákkal.
.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót