"A január 11-én kötött megállapodás szerint második alkalommal nyerte el fő konzorciumi tagként a Hunguest Hotels szállodalánc a magyar rendőrség alkalmazottainak megrendelt fővárosi szálláshelyekre szóló közbeszerzést. Ugyanezt a kiírást már az előző tulajdonos, Leisztinger Tamás cége, az Arago Zrt. idejében is ez a konzorcium teljesítette, sőt jogelődünk, az egykori munkásszállók idegenforgalmi hasznosítására 1991-ben alakult Eravis-lánc még több ilyen jellegű megállapodással rendelkezett" - jelentette ki a vezérigazgató.
Azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint azért nyert a cég a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbeszerzésén, mert a szállodaportfólió 2016-ban Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester tulajdonába került. A 24.hu azt írta: a szerződés eredetileg becsült értéke 1,5 milliárd forint volt, ehhez képest a végleges érték nettó 4,8 milliárd forint lett.
Kapcsolódó
Hülvely István elmondta: a négyévente meghirdetett közbeszerzés határideje tavaly lejárt, az újabb kiírás eredményeként pedig a rendőrök tovább lakhatnak az általuk évek óta igénybe vett, alacsony kategóriás hotelszobákban. A megállapodás főként a nagyszabású fővárosi események - például a nemzetközi konferenciák, politikai csúcstalálkozók, sportrendezvények - idején a fokozott biztonsági jelenlét ellátásához szükséges plusz munkaerő elhelyezéséről szól - tette hozzá.
A négy évre szóló megállapodás összesen maximum bruttó 4,8 milliárd forint elvi keretösszegről szól, a vezérigazgató azonban a lapnak úgy vélekedett, a szállások egy része a tapasztalatok szerint nem lesz teljesen kihasználva. A gyakorlat alapján a keretösszeg nagyjából 60 százaléka jelenik majd meg bevételként az igénybe vett szolgáltatásért cserébe.
Fotó forrása: Túrós-Bense Levente/NAPI
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát