A felére csökkent az idén a diótermelők árbevétele az előző évhez képest. Ennek oka, hogy a tavaszi fagyok miatt lényegesen kevesebb termést takaríthattak be az ültetvények tulajdonosai, mint tavaly, ráadásul a sok eső miatt a minőség is rosszabb lett a megszokottnál.
Az árak sem kedveztek a gazdálkodóknak. A külpiacokon 20-30 százalékkal olcsóbban vásárolták fel a magyar diót a kereskedők - mondta Csizmadia György, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fruitveb) alelnöke a lapnak.
Nyugat-Európában a diót jellemzően héjastul vásárolják meg a kereskedők - míg a hazai piacra szinte kizárólag tisztított formában kerül -, a termés minősége s így az árak is annál magasabbak, minél világosabb a termés héja. Az idén a sok csapadék miatt azonban a magyar dió színe sötétebb lett, így viszont már csak másodosztályú áruként kerülhet a külpiacokra.
Magyarországon a becslések szerint 5-6 ezer hektárnyi dióültetvény van, a termésátlag pedig országosan 0,5-1 tonna hektáronként. Csizmadia szerint idén a tényleges termésátlag közelebb volt a fél tonnához. Az árak nemcsak külföldön estek: itthon is olcsóbban szerezhetik be a diót a vásárlók. Egy éve 3900-4800 forintért, az idén 2800-3990 forintért kínálják a dió kilóját.
(A kép illusztráció)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva