Ma a nagyközönség is megnézheti az új Alstom szerelvényeket, amelynek első kocsijait délelőtt adta át a francia gyártó a fővárosnak a Patrick Kron, az Alstom Csoport elnök-vezérigazgatója és Tarlós István, Budapest Főpolgármestere által aláírt megállapodásban rögzített határidőn belül.
A francia cég a múlt év során Budapesttel kötött megállapodásban rögzített határidőn belül megszerezte a végleges típusengedélyt 22, öt kocsiból álló metrószerelvényre, amellyel lehetővé válik az új szerelvények forgalomba állítása a kettes metróvonalonalon.
Az első szerelvény szeptembertől közlekednek majd, a következők pedig a BKV fogadókészségének megfelelően érkeznek. Úgy tudjuk, az összes szerelvény jövő tavasz végére lehet Budapesten.
Eddigi legnagyobb járműbeszerzési programjának keretén belül, Budapest 110 Metropolis metrókocsit rendelt meg az Alstomtól a kelet-nyugati irányú, 2-es metróvonalra. A szerelvények fékrendszerén végrehajtott módosításokat és egy átfogó tesztelést követően -, a gyártó 2012. június 1-jén szerezte meg a szerelvények végleges típusengedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.
A száz méter hosszú szerelvény összesen 1023 utast tud szállítani és összesen 209 ülőhellyel rendelkezik. Az új budapesti metrószerelvényeket Franciaországban tervezték, hajtásrendszere Magyarországon készült. A kocsiszekrények gyártása és a szerelvények összeszerelése az Alstom Transport lengyelországi, Katowicében található Gyártási és Összeszerelési Kompetencia Központjában történt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?