Ma még nem látni, hogy mikor szállhat fel a Sólyom Airways első gépe. Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke ugyanis azt mondta egy mai sajtóbeszélgetésen, hogy nem látni, hol lesz az az időpont, amikor kiadhatják a működési engedélyt. A légitársaság május végén nyújtotta be az ehhez szükséges első dokumentumot, de az érdemi engedélyeztetés július közepén kezdődött el. A hatóságnak - normál esetben - kilencven napja van arra, hogy kiadja az engedélyt, itt azonban rendre hiánypótlást kell kérniük, s ma már szinte napi kapcsolatban vannak a céggel.
Az NKH engedélye a feltétele annak, hogy a cég ennek birtokában nemzetközi légügyi szervezethez , az IATA-hoz forduljon a szükséges kódért. A cég ezt követően kezdheti meg a jegyek értékesítését, ehhez azonban ismerni kellene a légitársaság menetrendjét. A Sólyom azonban ezt még nem terjesztette a hatóság elé.
A Sólyom vezetői korábban azt közölték, hogy augusztus vagy szeptemberben lehet majd jegyeket kapni járataikra. Az NKH engedélyéhez a hatóságnak látnia kellene a cég vezető tisztségviselőit is. Ezt májustól kérték a cégtől, de csak most kezdődik el a meghallgatásuk.
A Sólyom időnként előrerohant a kommunikációjával - mondta Győri. A cég júliusi, nemzetközi sajtótájékoztatója után az Európai Bizottság rendre tájékoztatást kér a hatóságtól a Sólyom kapcsán. A cég kommunikációja nincs teljesen összhangban a befektetőkkel kapcsolatban sem, pontosabban azzal, amit a hatóság tud erről. A Sólyom korábban azt közölte, hogy idővel közel-keleti befektetők szereznek tulajdont a légitársaságban. Ma tehát még nem látszik, hogy miként alakul a Sólyom jövője, Győri azt sem zárja ki, hogy sikeres lehet, amit azért is szeretne az elnök, mert még ma is körülbelül 50 pilóta és 100 egykori Malév-légiutas kísérő nem talált munkát.
Győri szerint Magyarországon elférne két vagy több légitársaság (Ausztriában például hat van), ez azonban egy nagyon tőkeigényes iparág. Egy Malév flottájú cég működtetéshez záros határidőn belül 50-60 milliárd forintra van szükség. A sólyom korábban azt közölte, hogy hat géppel indulna,de még az idén ez 12-re nőne, idővel pedig 50-60 gépet működtetne.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
Szerdán egyeztet Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes
