A 24.hu információja szerint egyéves működés után a napokban visszavonták a Magyar Nemzeti Bank doktori iskolájának használatbavételi engedélyét. Az ügyben másodfokú hatóságként szereplő kormányhivatal döntéséről az alapítvánnyal jogi küzdelembe keveredett szomszédos társasház lakói tájékoztatták lapunkat. Az engedély visszavonása azt jelenti, hogy az eljárás lezárultáig be kell zárni az épületet, és ki kell kapcsolni az ingatlanban működő légtechnikai berendezéseket is.
A Matolcsy György vezette jegybank egyik alapítványa, a PADA négymilliárd forintot költött a Mátyás-templommal szemben álló régi budai városháza átalakítására. Az épületet eredetileg egy új doktori iskolaként harangozták be, de kiderült, hogy vendéglátó egységek is működnek majd benne. A problémát az okozza, hogy az épület költségeket nem kímélő átépítésekor nem szigetelték le a szomszédos lakóház tűzfalát, sőt a belsőudvar egyik látványelemeként csupaszon meghagyták a falfelületet, így a lakók csillapítás nélkül szenvedik el a PADA-épület felső szintjére telepített szellőztető rendszer zaját és rezgéseit.
Kapcsolódó
A nyáron lezajlott szakértői mérések során nappal és éjszaka is 50-60 decibeles alapzajt mértek a lakószobákban. Az MNB-alapítvány egyébként megtagadta a közreműködést a mérések lefolytatásában. A szomszédos ház a zajszigetelés hiánya miatt már a tavaly szeptemberben megtámadta az első fokon kiadott használatbavételi engedélyt, ezért azzal már a nyitásakor probléma volt. De akkor végül sem az I. kerületi önkormányzat, sem az illetékes kormányhivatal nem akart keresztbe feküdni a beruházásnak. A most kiadott másodfokú döntés ellenére az épület kedden még üzemelt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint