A Balaton délnyugati részétől 14 kilométerre fekvő Marcali város termálfürdője már jó előre jelezte, hogy idén téli leállást tartanak. Az üzemszünet december 19-én kezdődik és 2023. január 7-ig tart, január 8-án, egy vasárnapi napon nyitnak újra. Azaz a vendégek egy nap híján három hétig nem látogathatják a fürdőt.
Fontos tudnivaló azoknak, akik a közelgő hosszú hétvégén keresnék fel a Marcali Fürdőt, hogy november 1-jén, kedden szintén zárva tart a létesítmény - írja a szakportál.
A Marcali Fürdőben a mostani őszi-téli-tavaszi szezon idején a fedett részleg szolgáltatásai, azaz az úszómedence, tanmedence, gyógyvizes medence, jacuzzi, valamint a szauna áll a vendégek rendelkezésére. Ezen felül egy kis szabadtéri gyógyvizes medence is üzemel.
A napi belépő ára jelenleg felnőtteknek 3000 forintba, gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak pedig 2100 forintba kerül.
Termálvizük gyógyvíz minősítéssel rendelkezik. Marcaliban nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos víz tör fel, ami a hivatalos javallatok szerint reumatikus térd-, csípő- és gerincízületi bántalmak, egyes nőgyógyászati megbetegedések és idegrendszeri panaszok kezelésére alkalmas.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk