Az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF) hétfőn este a romániai hivatalos közlönyben megjelentette a Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító tevékenységi engedélyének visszavonásáról és a felszámolás elrendelésének kezdeményezéséről rendelkező határozatát.
Ez azt jelenti, hogy a román biztosító magyarországi fióktelepe (Astra Fióktelep) új biztosítási szerződéseket immár nem fogadhat be, a fióktelep vagy annak közvetítői nem köthetnek és közvetíthetnek újabb biztosítási szerződéseket. A díjnemfizetés miatt megszűnt vagy megszűnő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseket az érintett Astra-ügyfelek már nem az Astra Fióktelepénél, hanem más hazai biztosítónál kötelesek újrakötni - függetlenül attól, hogy a megszűnt kgfb szerződés évfordulója esetleg még nem érkezett el - olvasható az MNB közleményében.
Az ügyfeleknek módjában áll kezdeményezni az Astra Fióktelepénél a még nem lejárt évfordulójú - például kgfb, lakás, casco - biztosítási szerződéseknek a két fél közös megegyezésével történő, akár azonnali megszüntetését. Kgfb-szerződés esetében a megszüntetés időpontját mindenképp szükséges összehangolni más biztosítónál történő ugyanezen időpontú szerződéskötéssel, különben a kieső időszakra az ügyfélnek magas fedezetlenségi díjat kell fizetnie.
A kgfb kivételével az egyéb Astra nem-élet (pl. casco, lakás) biztosításokkal rendelkező ügyfeleknek - a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezése alapján - lehetőségük van arra is, hogy akár azonnal egy második biztosítást kössenek biztosítási fedezettel megvédendő vagyontárgyukra, kár esetén pedig szerződött másik biztosítótól igényeljék annak megtérítését.
Az ASF tájékoztatását követően az MNB haladéktalanul tájékoztatja a nyilvánosságot a felszámolás, kártalanítások, illetve egyéb folyamatok román jog szerinti lefolyásáról. A jegybank a román felügyelettel és valamennyi féllel történő egyeztetésen képviseli a magyar fogyasztók érdekeit. Az Astra Fióktelepére és a biztosítási szerződésekre vonatkozóan az ügyfelek tájékoztatása érdekében az MNB által készített fogyasztói kérdések és válaszok gyűjteménye a jegybank honlapján olvasható.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap