Az alkalmazást Magyarországon és Szlovákiában elsőként vezetik be 2016 második félévében. Az úgynevezett immmr egyesíti az internetalapú (IP) hírközlést a mobil hírközlés előnyeivel. A szolgáltatással a mobiltelefon-számok virtuálissá válnak, vagyis többé már nem tartoznak egy meghatározott készülékhez vagy SIM-kártyához.
Gyenes András Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese szerint jelenleg modellváltás zajlik a fejlesztésben a távközlés területén, míg korábban a technológiai újítás volt a középpontban, most előtérbe kerül a felhasználó és az ügyfélélmény növelése. Egy független hálózati mérés alapján a Magyar Telekom infrastruktúrája hangszolgáltatásban és sebességben is első helyen végzett a DT-csoporton belül, valamint a teljes, 40 hálózatból álló európai mezőnyben is.
Tremmel János hálózatfejlesztési igazgató elmondta, hogy Szlovákia, Horvátország és Románia is versenyzett a DT-csoporton belül az első adatközpont létrehozásáért, végül Magyarországon létesül az első ilyen központ az idei év második negyedévében. Az adatközpont létrehozását szintén a barcelonai kiállításon jelentették be hétfőn. A központ a jövőben a DT minden európai leányvállalatnak fog szolgáltatást nyújtani.
A Magyar Telekom tavaly azt a célt tűzte ki, hogy 440 ezer új háztartásba eljuttatja a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű internetelérést, ezt a célt túlteljesítve több mint 460 ezer háztartást ért el saját anyagi erőforrásaiból. Mindez része annak a vállalásnak, hogy 2018-ra minden háztartásban legyen szélessávú hálózat. Az elmúlt húsz évben nem volt ilyen mértékű hálózati fejlesztés Magyarországon.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban