Füstpróbát tartanak november 5. és 10. között a 3-as metróvonal középső szakaszának átadás előtt álló Deák téri állomásán, ezért a Kálvin tér és az Arany János utca állomások közötti szakaszon füstkiáramlást lehet majd tapasztalni naponta akár több alkalommal is - közölte a BKV szerdán az MTI-vel.
A közlekedési vállalat közleménye szerint a füstpróbák hétvégén egész nap, hétköznap pedig éjszaka, 23 és 3 óra között zajlanak majd.
Az előállított égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása. A próbák célja az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése.
Az M3-as metró felújítása 2023 tavaszán fejeződik be a jelenlegi tervek szerint". Vagyis közel 5 és fél évvel azután, hogy a felújítást megkezdték.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni