A Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára a kormányzat és az ipari parkok képviselői által közösen működtetett Ipari Park Tanács kihelyezett ülését megelőzően az MTI-nek hangsúlyozta: még nem tudni, mekkora forrás költhető el ipari parkokat érintő beruházásokra, ezek a területek ugyanakkor támogatásra érdemesek, és nagy szükség van rájuk, különösen a munkanélküliség által leginkább sújtott térségekben.
Lenner Áron Márk emlékeztetett arra, hogy a napokban elfogadott európai uniós keretköltségvetés értelmében Magyarország 2014 és 2020 között összesen 7080 milliárd forinthoz jut. Ez 20 milliárddal több, mint az idén záruló hétéves ciklusban, az egy személyre jutó támogatás összege pedig 660 ezer forintról 712 ezerre emelkedik. "A támogatás 60 százaléka a gazdaságfejlesztést szolgálja, vagyis ehhez közvetlenül a vállalkozások juthatnak hozzá" - mondta.
A helyettes államtitkár szólt arról, hogy jelenleg több mint 200 ipari park van Magyarországon, számuk folyamatosan nő, és nagy részük eredményesen működik. "Az ott megtelepedett vállalkozások élvezhetik e speciális gazdasági környezet előnyeit, azaz különböző szolgáltatásokat nyújthatnak egymásnak, és együttműködhetnek a környékbeli kis- és középvállalkozásokkal" - jegyezte meg. Lenner Áron Márk utalt arra, hogy a közelmúltban módosult az ipari parkokra vonatkozó kormányrendelet, amelytől az ipari parkok hatékonyabb és versenyképesebb működését várják.
A jogszabály már 350 munkavállaló foglalkoztatása esetén lehetővé teszi az ipari park cím megszerzését, ugyanakkor szigorúbb is, mert kizárja a cím viselésére jogosultak köréből azokat a parkokat, amelyek nem mutatnak valós gazdasági működést.
Az új szabályozással létrejött a tudományos és technológiai park kategória. Ebbe azon ipari parkok kerülhetnek, amelyekben legalább három vállalkozás kutatás-fejlesztési-innovációs tevékenységét felsőoktatási intézménnyel vagy akadémiai intézettel együttműködve, kutatási szerződés alapján közösen végzi.
A helyettes államtitkár az Ipari Park Tanács működésével kapcsolatban arról szólt, hogy a szervezeten belül szükségessé vált tagozatok létrehozása, amelyek a beruházások elősegítése érdekében egy-egy adott országból érkező befektetésekkel foglalkoznak.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított