A Lidl évek óta kiemelt figyelmet fordít a nehéz sorsú állatok támogatására, és ennek apropóján immár ötödik alkalommal szervezte meg Telitálka elnevezésű figyelemfelhívó kampányát social média követői körében. Az adománygyűjtő akcióhoz összesen hatezren csatlakoztak és több mint százhatezer alkalommal játszottak azért, hogy segíthessenek a cicáknak.
Az online játék során a játékosok egy virtuális cica, Cirmi tálkáját tölthették meg halacska falatkákkal, amelyek egyben pontokat is jelentettek számukra. A vállalat minden egyes pontot forintra váltott, majd ezt követően megduplázta azt. Ennek köszönhetően a Lidl vásárlóival összefogva összesen 2 004 574 forint értékű, közel 10 tonna állateledellel járul hozzá az állatotthon lakóinak élelmezéséhez, ezáltal elősegítve azt is, hogy több forrás juthasson az állatok egészségügyi ellátására.
Az elhúzódó jó idő, a hosszúra nyúlt indiánnyár miatt sajnos megérkezett az idei harmadik babacica dömping. A Noé Állatotthon cicás részlegein is 150 macska fölé duzzadt a létszám. A Lidl támogatásával hosszú hónapokra biztosítva van az élelem ellátásuk.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy