Úgy tűnik, nincs ma Magyarországon olyan szakember, aki úgy becsülné, hogy az ország idén elérhetné a négymillió tonnás kukoricatermést - derült ki a 24.hu körkérdéséből. Márpedig átlagos években 4–4,5 millió tonna a belföldi szükséglet, miközben jó években ennek inkább duplája szokott megteremni, vagyis bőven jutott exportra.
Az elmúlt évtizedben jellemzően 6–8 millió tonna termett stabilan, a leggyengébb, 2012-es évben 4,7 millió tonna kukoricát takarítottak be, de a csúcs 9,3 millió tonna volt 2014-ben. Most nagy valószínűséggel hiányt mutat majd a kukoricamérleg: nem takarítanak be annyit, ami a belföldi igényeket fedezné. Hasonlóra legalább 1990 óta nem volt példa.
Raskó György egykori földművelésügyi államtitkár, mezőgazdasági nagyvállalkozó néhány hete még ötmillió tonnás kukoricatermést becsült az aszálytól kevésbé sújtott dunántúli táblák alapján, de most már ő is úgy látja, négymillió alatt lesz a mennyiség.
Még kisebb lehet
Máhr András, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) a főtitkárhelyettese 2,8–3 millió tonna körüli termésről beszélt, Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára szerint biztosat senki sem tud, a becslések 2,8–3,6 millió tonna között szóródnak.
Nagy a bizonytalanság abban a tekintetben is, hogy mire lesz elég a belföldi termés. A magas energiaárak miatt az ipari felhasználók várhatóan kevesebb alapanyagot vásárolnak, elképzelhető, hogy a takarmánygyártók is kevesebbet vesznek, és az sem kizárt, hogy a takarmányozás eltolódik a búza felé.
Búzából, ha nem is volt jó termés, nincs hiány, exportra is jut. A KSH adatai szerint 4,186 millió tonnát takarítottak be, az átmenő készlet 400 ezer tonna körül alakult, így egymillió tonna fölött lehet a belföldi felhasználáson felüli búzamennyiség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt