Az euróban számolt export növekedési üteme egymás után harmadszor volt nagyobb az importénál, a májusi adattal együtt negyedszer fordult elő ebben az évben, míg tavaly csak három ilyen hónap volt az egész évben.
A kivitel euróban számolt havi értéke októberben először lépte át a 10 milliárdos küszöböt (10,086 milliárd euró volt), de az import 9,572 milliárdos értéke is rekordnak számít. Az import ebben az évben március és szeptember után októberben harmadszor lépte át a 9 milliárd eurót, míg tavaly ez csak kétszer, októberben és novemberben fordult elő.
Kapcsolódó
Az év első tíz hónapjában az export 4,8 százalékkal, az import 5,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét, a külkereskedelmi többlet 296 millió euróval csökkent, 4,402 milliárd eurót tett ki - közölte a KSH.
A külkereskedelmi többlet 2017-ben 1,647 milliárd euróval, tavaly 2,558 milliárd euróval csökkent az előző évhez képest, miután 2016-ban 9,725 milliárd euróval érte el eddigi legnagyobb éves értékét. Az idén első tízhavi 296 millió euró csökkenés az exporttöbblet lemorzsolódásának jelentős lefékeződését sejteti - véli az MTI.
A kivitel 80, a behozatal 74 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
A külkereskedelmi forgalom októberi részletes adatait december 23-án közli második becslése alapján a KSH.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat