A Mávinform az MTI-vel azt közölte, a korábban meghirdetett közlekedési rend érvényben marad néhány kivétellel.
A késések várhatóan csökkennek pénteken, de 10-20 perccel, esetenként 20-30 perccel hosszabb menetidőkre továbbra is számítani lehet az említett vonalakon.
A biztosítóberendezés meghibásodásának okát ismertetve azt írták: kedd este eltört az állomásépületben lévő biztosítóberendezés elektronikus alkatrészeit és berendezéseit tartalmazó helyiség feletti födémben futó fűtéscső, és a kifolyt víz elárasztotta a kábelkötegeket, ezáltal zárlatokat okozott.
A vizesedés miatt meg kellett szüntetni a berendezés áramellátását is, így az működésképtelen lett. Az állomási jelzőket és a váltókat nem lehetett kezelni, állítani, továbbá a vasúti pályába épített érzékelőktől a járművek fedélzeti biztonsági berendezése felé a jelfeladás sem működött.
A vasúttársaság emiatt fokozott óvintézkedéseket vezetett be a vonatforgalom - korlátozások és késések melletti - fenntartásáért és az utasok biztonságáért.
A társaság szakemberei azonnal megkezdték a helyiség kiszárítását, amelyre szükség volt ahhoz, hogy a biztosítóberendezés áramellátását, a károsodás felmérését és a meghibásodott, tönkrement alkatrészek, kábelek cseréjét, javítását elvégezzék.
Jelenleg átmeneti megoldáson dolgoznak - tudatták, hozzátéve: a jövő hét elején a jelenlegi késések csökkennek majd.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt