Az egyesület szerint ugyanis nincs a kormánynak alkotmányos felhatalmazása arra, hogy módosítsa magánjogi szerződések tartalmát.
Emellett a fizetési moratórium kiterjesztése minden adósra sérti az arányosság követelményét. Az Orbán-kormány célja a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek az enyhítése. Ezt a célt úgy lehetett volna elérni, ha csak a bajba jutott adósok kapnak fizetési moratóriumot - véli a PITEE.
A fizetési moratórium kiterjesztése az összes adósra sokkal nagyobb zavarokat okoz a gazdaságban, mintha csak a rászoruló adósok kaptak volna haladékot. A kormány 47/2020-as rendelete, tehát nem enyhíti a járvány gazdasági következményeit, hanem súlyosbítja azokat - szól az érvelés.
Az egyesület véleménye szerint az is ellentétes az arányosság elvével, hogy a szerződő feleknek külön meg kell állapodniuk egymással, ha a szerződésüket változatlan tartalommal akarják fenntartani. A szerződésekbe vetett bizalom pont azzal sérül, ha feleknek mindig fel kell készülniük arra, hogy a kormány a tudtuk nélkül módosítja a szerződéseiket.
Az Alkotmánybírósághoz küldött beadvány szerint a kormányrendelet első paragrafusa két okból ütközik az alaptörvénybe. Egyrészt a kormánynak nincs se feladat-, se hatásköre arra, hogy magánjogi szerződéseket módosítson, másrészt pedig a kölcsönszerződések módosítása nem áll arányban az elérni kívánt céllal és nem felel meg a clausula rebus sic stantibus (a körülmények alapvető megváltozása miatti módosítás) tételének sem. Ezzel szemben a kabinet beavatkozása kifejezetten súlyosbítja a vészhelyzet okozta gazdasági következményeket.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?