A vevőkövetelések finanszírozásának folyamatosan növekvő hazai piacán a CIB Bank a faktorált állomány 10 százalékot meghaladó piaci részesedésével a harmadik legnagyobb szereplő volt 2019-ben. Ezzel a CIB faktoring üzletága történetének legjobb évét zárta - adta hírül a pénzintézet.
A Magyar Faktoring Szövetség adatai szerint nagyot nőtt az exportügyletek finanszírozási igénye. A 2018-as 4 százalék után 2019-ben 9 százalékát adták az exporthoz kapcsolódó faktorálások. A piacon 2019-ben 2847 milliárd forint volt a faktorált forgalom, míg a faktorált állomány bruttó 319,8 milliárd forintot tett ki, nettó 268 milliárdos érték mellett. A CIB forgalma tavaly a 2018-as rekordévet is túlszárnyalta csaknem 190 milliárd forint forgalommal és bruttó mintegy 35 milliárdos (nettó 30 milliárdos) állománnyal.
A forgalom körülbelül kilencven százalékát a belföldi faktoring tette ki, ám fontos változás, hogy az exportügyletekhez kötődő forgalom négy százalékról kilenc százalékra nőtt. A mikro-, kis- és közepes vállalatok részesedése is jelentősen nőtt ebből a forgalomból, ami arra utal, hogy e vállalkozások erősödő mértékben vették ki részüket a gazdaság tavalyi növekedésből. Az iparág szerinti megoszlásnál az ipari vállalkozások a forgalom csaknem felét adják, míg a mezőgazdaság, az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatás adja a maradék ötven százalékot.
A koronavírus gazdasági hatásait követően ezeknek a szolgáltatásoknak felértékelődik a szerepe, ugyanis nagyban hozzájárulnak a vállalkozások kiszámítható pénzügyi működéséhez - mondta Deme Géza, a CIB Bank faktoring üzletágának vezetője.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük