Március 14-én jelentek meg azok a koronavírus-járvány elleni védekezéshez köthető rendeletek, amelyekben egyebek mellett a kormány arról is rendelkezett, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható. Miután többek között mellett ennek következtében rengeteg fogorvosi rendelőnek be kellett zárnia, a betegek tájékozódásának elősegítése céljából a MindentMent fogászati rendelő összegyűjtötte azoknak a budapesti és pest megyei rendelőknek a listáját, amelyek a koronavírus-vészhelyzet ideje alatt is működnek.
Az volt a célunk, hogy megkönnyítsük a betegek tájékozódását és segítsük az ellátás biztonságának megőrzését - mondta Aranyi Rita, a listát készítő és gondozó MindentMent fogászati rendelő igazgatója.
Jelenleg 148 sürgősségi fogászati ellátást nyújtó rendelő szerepel a listán, ebből 103 budapesti, 45 pest megyei fogászat. A rendelők települési, illetve Budapesten kerületek szerinti sorrendben szerepelnek. A listán megtalálhatjuk a rendelők elérhetőségeit, valamint hogy magán- vagy állami finanszírozású az ellátás. A lista folyamatosan frissül - jegyzi meg a közlemény.
Arra ugyanakkor felhívja a figyelmet a közlemény, hogy a koronavírus miatt csak sürgősségi ellátást nyújthatnak a rendelők, szigorú biztonsági szabályok mellett. Ezért minden esetben telefonon vagy e-mailen tájékozódjunk, mielőtt elindulunk - hangsúlyozza Aranyi Rita, a MindentMent fogászati rendelő igazgatója.
A rendelők listája itt érhető el.
Koronavírus
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap