A konfliktus előzménye, hogy májusban a szakszervezetek nem engedték a munkáltatónak, hogy megszorításokat vezessen be. A munkáltató, az iparági válságra való hivatkozással azt kérte, hogy a dolgozók ne kapják meg a kollektív szerződésben lévő nyáron esedékes juttatás, az úgynevezett "szabadságos bér" teljes összegét, hanem annak egy része csak decemberben kerüljön kifizetésre .
A munkavállalók megkérdezése után a gyárban működő szakszervezetek a javaslatra nemet mondtak, mire a munkáltató példátlan támadást indított ellenük. Felmondta az évtizedes együttműködési megállapodást, amely többek között a szakszervezetek helyiséghasználatát is biztosította.
Kapcsolódó
A helyzet békés rendezése érdekében a Dunaferr Ifjúsági Szervezet konzultációt kezdeményezett a munkáltatóval 2019. június 6-ra. A munkáltató a nevezett napon azonban nem volt hajlandó beengedni a szakszervezetek tárgyalódelegációját. Kifogást jelentett be Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke jelenlétével szemben, annak ellenére, hogy ő a felsőbb szakszervezeti szerv képviselője, így belépési joga lett volna a munkáltató területére még a konzultáción túl is. (Ráadásul a LIGA Szakszervezetek elnöke történetesen a Dunaferr Ifjúsági Szervezet pártoló tagja is.)
A szakszervezet nem tudta elkezdeni a tegnapi egyeztető tárgyalásokat, így a mai nap folyamán ügyvédje útján közölte a munkáltatóval, hogy a megállapodások felmondása, valamint a tárgyalódelegáció kirekesztése jogellenes.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak