A parlament aktuális ülésének harmadik napja reggel nyolc órakor kezdődik az ügyészség napjára, valamint a magyar haditengerészekre való megemlékezéssel.
Ezt követően indul a jövő évi költségvetés általános vitája a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Költségvetési Tanács elnökének 30-30 perces felszólalása követ.
A frakciók vezérszónokai szintén fél-fél órában kapnak szót, majd a képviselők mondhatják el a véleményüket összesen hét és fél órában.
Csütörtökön további tizenhárom óra, pénteken pedig újabb hat óra áll majd rendelkezésre a büdzsé vitájára.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot