Ismét segéd-jegyellenőröket alkalmaz munkaerő-kölcsönzőn keresztül a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK). A munka ellátására naponta 50 főt (ami 10 fővel csökkenhet a teljesítés során) kölcsönöznek a közbeszerzésen nyertes First Job Kft.-től − két műszakban, 8 órás munkarendben, 1153 forintos óradíjért − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben (Tenders Electronic Daily) megjelent hirdetményből. A szerződés nyolc hónapra, összesen nettó 80,2 millió forintra szól, ami azonban igény szerint meghosszabbítható. A júliusban zárult közbeszerzésen két ajánlat érkezett, a nyertesen kívül a Jobconcept Kft. pályázott.

A nyertes First Job Kft.-t már jól ismeri a BKK, illetve a BKV Zrt., korábban ugyanis többször szerződött a céggel segédellenőrök kölcsönzésére. A közbeszerzés nyomán kötött szerződésből kiderül, hogy 2011 novemberében szintén 50 ellenőr (ami azonban opcionálisan 50 fővel bővíthető volt) kölcsönzéséről állapodtak meg − szintén heti 40 órás munkavégzésre, két műszakban, személyenként még 858 forintos óradíjért. Az öt hónapra szóló (ami 12 hónappal meghosszabbítható volt) szerződés teljesítésében a First Job Kft. 60 százalékos arányban vett rész, míg a vállalkozás érdekeltségében, illetve a cégvezető és cégtulajdonos érdekeltségében lévő Diákmánia Iskolaszövetkezet 40 százalékos arányban. A munkavégzés a BKV felszíni tömegközlekedési járműveire terjedt ki, a HÉV kivételével, illetve a metróállomásokon sem kellett ellenőrizni.

A BKV 2010-ben is szerződött a First Job Kft.-vel: segédellenőrök igénybevételére, 50 főre, hat hónapra, 973 forintos óradíjért. A Hír TV akkori információi szerint a BKV 2010-ben 100 ezer forintnál is többet fizetett havonta egy segédellenőr után a cégnek, az mégis minimálbér körüli összegért alkalmazta a munkavállalókat.

Kép: MTI

A cég rendszeresen kölcsönöz munkaerőt az oktatási tárca felügyelete alá tartozó Educatio Nonprofit Kft.-nek is. A felsőoktatási felvételi eljárásban benyújtott jelentkezési lapok és egyéb dokumentumok feldolgozására 2009-ben nettó 98,5 millió forintos szerződést kötöttek a felek. (Itt két ajánlattevő közül nyert a First Job Kft., a másik pályázó a Starjobs Magyarország Kft. volt nettó 105,8 milliós ajánlattal.) Az Educatio a 2011-es felsőoktatási felvételi és pótfelvételi jelentkezési lapjainak és dokumentumainak feldolgozására is e céggel állapodott meg nettó 95 millió forintért. A szerződés 2011 januárjától augusztus végéig szólt, a normál óradíj nettó 873 forint volt, a műszakvezetői pedig 914 forint. Itt hét pályázó közül választották ki a céget (ajánlatot tett még a Starjobs Magyarország Kft., a Work Force Kft., a Humánia Kft., a Trenkwalder-Pensum Kft., a Get Work Magyarország Kft. és a Prohumán 2004 Kft.). Idén februárban szintén e céggel állapodott meg az Educatio határozott idejű munkaerő-kölcsönzésre, összesen nettó 145,3 millió forintért − áll a Közbeszerzési Értesítőben (KÉ). Az óradíj adatfeldolgozói munkakörben 984 forint, míg műszakvezetőiben 1063 forint; a munkára ezúttal hatan pályáztak, ám a First Job Kft. most is megelőzte versenytársait: az Adecco Kft.-t, a Humánia HRS Group Zrt.-t, a Prohumán 2004 Kft.-t, a Revid Kft.-t és a Starjobs Magyarország Kft.-t.

A MÁV Zrt. 2011 szeptemberében szintén a First Job Kft.-től kölcsönzött 8 fő (igény esetén plusz 4 fő) hegesztő-lángvágó szakmunkást és betanított munkást, illetve segédmunkást a sátoraljaújhelyi, kelet-magyarországi regionális logisztikai központjában elvégzendő munkára. A kölcsönzési díj hegesztő-lángvágó szakmunkás és betanított munkás − havi bruttó 110 ezres alapbér esetén − 176 ezer forint plusz áfa, míg segédmunkásnál 92 ezres havi bruttó bérnél 147,2 ezer forint plusz áfa volt. A szerződés 12 hónapra szólt és opcionálisan további 8 hónappal lehetett meghosszabbítani − derül ki a KÉ-ből.

A Vértesi Erőmű Zrt. 2012-ben havonta átlagosan 173 munkaerő (az aknásztól a zagyszivattyú-kezelőig) kölcsönzésére állapodott meg a kft.-vel, összesen nettó 258,9 millió forintért. A dolgozók száma 70 százalékkal kevesebb is lehetett havonta; a megbízásra a First Job Kft. mellett pályázott még a Carbon-Vill Kft. is.

A Magyar Közút Kht. 2008. novemberben 225 gépjárművezető és 12 gépkezelő kölcsönzésére kötött megállapodást a céggel, három hónapra nettó mintegy 218 millió forintért. A szerződést 2009 februárjában a nem várt időjárási körülmények miatt meghosszabbították − olvasható a KÉ-ben.

First Job Kft.-adatok (millió Ft)
201020112012
Nettó árbevétel201,3309,4171,7
Üzemi eredmény2,50,9−3,8
Adózott eredmény0,60,2−2,5
Forrás: E-beszámoló