Koji László 2015 óta vezeti a szövetséget. Az elnök május végéig összehívja a megújított elnökség alakuló ülését, ahol megválasztják az ÉVOSZ alelnökeit - írta az MTI a magyarepitok.hu-ra hivatkozva.
Az elnök újraválasztása előtt beszámolt az ÉVOSZ tavalyi szakmai munkájáról. Sikerként értékelte a kormányzat által elindított támogatási forrást, és azt is, hogy a nagyvállalatokat támogató program az építőipari cégek számára is megnyílt. Fontos eredményként említette meg az ÉVOSZ javaslatait tükröző szakképzési stratégiát, amit a kormány is elfogadott, és aminek alapján szakképző központokat lehet majd létrehozni.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot