"Sajnálattal olvastuk az MTV Sajtószoba 2007. február 8-án keltezett írását, amely olyan szavakat ad a Duna Televízió elnökének szájába, amelyeket nem mondott, olyan állításokat tulajdonít neki, melyek nem hangzottak el, illetve azonnal pontosításra kerültek a Duna Televízió kárpát-medencei nézettségéről szóló prezentáción" - áll a Duna TV közleményében. A Duna TV szerint a csúsztatások azzal kezdődnek, hogy a cikk elhallgatja: Cselényi László egy nemzetközi tender nyertese, az európai tekintéllyel rendelkező GfK Hungária Piackutató Intézet megkérdőjelezhetetlen reprezentativitású adatfelvételének tényadatairól tájékoztatta a közvéleményt. A Duna TV szerint a GfK felmérésében a közönségarány tényadatai jelentős előnyt mutatnak a Duna TV javára az MTV-vel szemben. Az MTV a Nielsen felmérésre hivatkozik, ami ellentétes eredmény hozott ki. A vita a körül megy, hogy a Duna TV szerint az MTV a saját felmérését mosta össze a cikkben a Duna TV által megrendelt felméréssel. Bár a Duna Televízió elfogadja - és nem vitatja - a Nielsen magyarországi mérőműszeres televízió nézési adatait, ugyanúgy megkérdőjelezhetetlennek tartja a reprezentatív kérdőíves adatfelvétel által kimutatott tényeket is. "E tény pedig az, hogy a Duna Televízió közönségaránya a GfK Hungária felmérése szerint 7 százalék. A prezentáción elhangzott, hogy az adatszolgáltatás ellenőrzése során felvetődött: a Duna TV magyarországi közönségrészesedése akár a 9 százalékot is eléri - erre utalt a Duna Televízió elnöke" - állítja a közlemény. "A tények durva ferdítésének feltehetően az az oka, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok között a Magyar Televízió nézettsége, kedveltsége és informálásban játszott szerepe - vagyis mindaz, amiért egy televíziót működtetni érdemes - valóban messze elmarad a Duna Televízióé mögött. (..) Az elhallgatások, csúsztatások és "durva ferdítések" egy pár soros cikkben bravúrt igénylő garmadáját látva nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy az MTV továbbra is távol tartja magát az általa is kívánatosnak állított jó viszonytól, amivel kapcsolatban csak a régi Aesopus tantörténet juthat eszünkbe ama mesebeli rókáról, akinek savanyú volt a szőlő..." - fogalmaz a közlemény.