A Diákhitel Központ célja továbbra is az, hogy a Kárpát-medencében ne legyen olyan magyar fiatal, aki anyagi gondok miatt nem tudja megkezdeni vagy befejezni felsőoktatási tanulmányait. A társaság termékei iránti kereslet a kedvező kamatoknak és feltételeknek, valamint a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek köszönhetően évről évre emelkedik, mindez pedig azt mutatja, hogy a termékek érdemi segítséget jelentenek a hallgatóknak - olvasható a társaság közleményében.
Az MFB február végén közölte, hogy a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Magyar Péter saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozott a cég éléről. A vezérigazgatói feladatokat március 1-től Havelda Balázs, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese vette át - írja az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy