Az most már szinte közhelynek számít, hogy a mobileszközök használata a családok életéből nem zárhatók ki, ennek nyomán pedig az emberek is egyre inkább beépítik életükbe.
A Vodafone azt kutatva, hogyan szerezhet még több jó pontot a felhasználók körében, végezett egy kutatást, amelyből kiderült, hogy a magyar családok 86 százaléka tartja a kapcsolatot egymással mobilon keresztül, 61 százalékuknál a családtagok közösen böngészik a különböző közösségi oldalakat - amelyeket egyébként használnak is -, a családok 36 százaléka esetében a családtagok egymás között chatet és/vagy videót is használnak - mondta el Révész Balázs, a Vodafone marketingigazgatója egy keddi sajtóbeszélgetésen.
A kutatásból továbbá az is megerősítést nyert, hogy a gyerekek is egyre fiatalabb korban kapnak kézbe valamilyen mobileszközt: a megkérdezett családokban a gyermekek egyharmada már 10 éves korban kapcsolatba kerül ilyen eszközökkel, illetve az, hogy a fiatalok 85 százaléka telefonnal alszik (például este sem kapcsolja azt ki és arra ébred). A kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek háromnegyede hasznosnak érzi ezeket az eszközöket.
A kutatás adatfelvétele során az is megerősítést nyert, hogy a mobileszközök egyre inkább a biztonságérzet szempontjából is fontos szerepet játszanak a családok életében, hiszen az egyre inkább felértékelődik, hogy a gyerekek és a szülők bármikor kapcsolatba léphessenek egymással - mutatott rá Révész.
A családok részéről felmerülő igények kutatásakor azonban egy érdekes tényre is fény derült: kiderült ugyanis, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben egy családon belül nem a férfiak azok, akik jobban értik a kütyük világát, hanem éppenséggel az anyák. Az anyukák sokkal jobban átlátják ezt a témát, jobban látják a gyerekekre leselkedő veszélyeket és elsősorban ők döntenek arról is, hogy a gyerekek milyen korban, milyen mobileszközt kapjanak, az apukák csak a döntéshozatal végén a költségek tekintetében döntenek - mondta Révész.
Emellett a fontos igények között merült fel, hogy a családtagok bármikor, bárhol elérhetőek legyenek - aminek főleg a biztonságérzet miatt jelentkezett fontos tényezőként -, illetve, hogy a gyerekek számára legyen egy testre szabott, mind adat, mind költségoldalról kontrollálható megoldás.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart