A vádirat szerint egy személyszállítással, autóbuszvonalak üzemeltetésével foglalkozó cég 2013-ban közbeszerzési eljárásra jelentkezett résztvevőként egy 17 milliárd forintot meghaladó értékű ajánlattal. A cég ügyvezetőjét, a sértettet megkereste egy 46 éves férfi, és megkísérelte rávenni, hogy - egy ismeretlen megbízói kör részére - adja el a cégét, mert csak ebben az esetben nyerheti meg a cég a közbeszerzési eljárást - ismertette az ügyet közleményében a Fővárosi Főügyészség.
A 46 éves férfi többször - egy alkalommal 47 és 57 éves társai jelenlétében - azzal fenyegette meg a cég vezetőjét, hogy ha nem adja el a vállalkozását, és az nem nyeri meg a közbeszerzési eljárást, akkor több milliárd forintos bevételtől esik el a cég. A 46 éves férfi elmondta, hogy ez nem presszió, de vannak visszautasíthatatlan ajánlatok. A vádlottak végső célja az volt, hogy a közbeszerzési eljárás elnyerése esetén jelentősen megnövekvő árbevétellel bíró céghez a saját tőke értékéhez közeli vételáron jussanak - írta az ügyészség.
A Fővárosi Főügyészség a három férfi ellen kényszerítés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság a vádlottakat a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, a 46 éves férfit 8 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 1 250 000 forint pénzbüntetésre, társait pedig egymillió, illetve 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség súlyosításért jelent be fellebbezést - olvasható Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban