Szolidan profitábilis évet zár az Wizz Air Magyarország Kft. - mondta Váradi József, a cég vezetője. A társaság kétszámjegyű bevételnövekedést vár a márciusban véget érő üzleti évben és hasonló dinamikára számít a későbbiekben is. A Wizz Air bevételeinek 70 százaléka származik a jegyek eladásából, a többi egyéb forrásokból.
Váradi azt is elmondta, hogy bár a későbbiekben is erősíteni fogja jelenlétét a nyugati piacokon, de a további bővülés fő forrása a keleti piacokon realizálódhat. Jelenleg a diszkont légitársaság bevételének fő forrását 85-90 százalékát az európai piacok adják.
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy több olyan útvonalra is pályáztak, melyeket a közlekedési hatóság az úgynevezett kétoldalú egyezmények alapján jelöli ki, de ezekről nem kívánt további részleteket elárulni. A Wizz Air egyelőre továbbra is várja, hogy az orosz illetve a török hatóságok jóváhagyják a légitársaság repülési jogait, amii megnyitná a cég előtt a lehetőséget arra, hogy belépjen ezekre a piacokra.
Váradi azt is elmondta, hogy a Debrecen-London közötti járatok jól üzemelnek, de a milánói járat nem jött be, ezért ez be is zárják, a gépek májustól Dortmundba közlekednek majd.
Váradi azt is elmondta, hogy a Wiz Air Budapestre hozza képzési központját, ami rövidesen meg is kezdi működését, aminek következtében évi 1500-2000 pilóta oktatását végzik majd. Váradi lapunk érdeklődésre hozzátette: a Malév egykori pilótái közül egy tucatnyit vettek át. Kiemelte, hogy a Wizz Air szintén erősíti budapesti karbantartási tevékenységét, mait a cégnek a Budapest Technik Kft. végez.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?