Magyarországon 2013 óta folyamatosan növekszik az egyéni vállalkozók száma, ami jelentős részben a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) 2013-as bevezetésének köszönhető - derül ki az Opten jelentéséből.
Az adónem bevezetés óta eltelt nyolc év alatt 360 ezerről 565 ezer fölé emelkedett az országban az egyéni vállalkozók száma, ilyen meredek emelkedés pedig példa nélkülinek számít a 2000-es években, bármelyik gazdasági formát vizsgáljuk is - mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője.
Jelenleg az egyéni vállalkozók száma meghaladja a társas vállalkozásokét, de ebben talán nincs is akkora újdonság, hiszen ez így volt 1990 és 2004 között, valamint 2019 óta folyamatosan. Az viszont már meglepetésnek számít, hogy a katával kapcsolatos szigorítások bejelentése, sőt azok érvénybe lépése óta sem csökkent jelentősen az egyéni vállalkozók számának növekedése.
Az elmúlt években több támadás érte ezt az adózási formát, mert sok foglalkoztató a szürkegazdaság felé mozdult el azzal, hogy katás alvállalkozóival valójában burkolt munkaviszonyt folytatott. A 2021-es szigorítások célja a visszaélések csökkentése. Az adatok alapján azonban egyelőre nem csökkent az egyéni vállalkozók száma az országban, sőt az év első 3 hónapjában már több mint 21 ezer új egyéni vállalkozás jött létre Magyarországon.
A kata adózási formával adózó egyéni vállalkozóknak csak egy részét érinti a szigorítás, jellemzően azok a kisvállalkozók, amelyek sok megrendelő felé bocsátottak ki kisebb összegű számlákat, továbbra is változatlan feltételek mellett tudnak működni. Vélhetően sok foglalkoztató a szigorítások ellenére továbbra is a katás alvállalkozókat preferál az alkalmazotti jogviszonnyal szemben, hiszen még a magasabb költségek mellett is megérheti KATA-s alvállalkozókat alkalmazni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot