A szakszervezet úgy tudja, tulajdonosi körökben sem értik, miért ragaszkodik a BKV a járműbeszerzések minden hibáját egyesítő konstrukcióhoz. A cégvezetés pedig még a napokban is azzal nyugtatta őket, hogy elvi döntés sincs az ügyben. Az érdekképviselet már korábban is tiltakozott a bérlés ellen, mivel számításokkal bizonyította, hogy ugyanennyi pénzért kétszer ennyi új buszt lízingelhetne a cég - írja a Népszabadság.
A BKV tavaly októberben hirdette meg a 75 busz rendelkezésre tartására vonatkozó tendereket. A dízelbuszos közbeszerzésen a MABI-Bus Kft. és a Debrecen buszszolgáltatását végző Inter Tan-ker City Konzorcium győzött. A MABI 1milliárd 563 millió forintért bocsátja a BKV rendelkezésére a szólóbuszokat, míg a konzorcium 5 milliárd 247 milliárd forintért a csuklósokat.
A másik tender alacsonypadlós, szóló, elektromos autóbuszok rendelkezésre tartását kérte 1 milliárd 452 millió forint keretösszegben. Ezt a holland BYD Europe BV nyerte. Az új buszok 2016 tavaszán állnának forgalomba, ha a főváros áldását adja rá. A szerződést még nem is tárgyalta a közgyűlés, noha a főváros kifogást emelhet ellene. Az üzemeltetési konstrukció szerint a buszvezetőket, az üzemanyagot és a takarítást a BKV biztosítja, a karbantartás a tulajdonos feladata.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot