Az első hat hónapban 21 569 jármű - ebből 10 042 Audi TT Coupé, 5962 A3 Cabriolet, 3479 Audi TT Roadster és 2035 Audi RS 3 Sportback - hagyta el a győri gyártócsarnokot. Jól halad az új járműgyár építése. Jelenleg belső munkálatok folynak, emellett berendezéseket és gyártósorokat telepítenek. Megkezdődött az infrastruktúra, így a vasúti sínek, utak és parkolóhelyek kiépítése. Még ebben az évben elkészül az első előszériás jármű - mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója.
Az Audi Hungariánál 2012 január elejétől június végéig mintegy 300 millió euró értékű beruházást valósítottak meg. Ezzel az összberuházás értéke a vállalat 1993-as alapítása óta öt milliárd euróra növekedett.
Június végére a foglalkoztatottak száma elérte a 8322 főt, ami egy évvel korábban még 6705 fő volt. Az első hat hónapban ezer új munkatárs érkezett. Elsősorban az épülő járműgyárba, a motorgyártás területeire, a gyártástervezésre, a műszaki fejlesztésre, a kísérleti motorgyártó központba, a logisztikai területekre, a minőségbiztosításra és a szerszámgyárba keres a vállalat német nyelvtudással rendelkező szakembereket.
Az első félévben elért növekedés ellenére a gazdasági körülmények és a nemzetközi piacok változásai a következő félévre vonatkozóan óvatosságra intenek - tette hozzá Faustmann.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni