A tavalyi árbevétel tíz százalékát fordították kutatás-fejlesztésre és beruházásokra, főként a minőségbiztosítás, -javítás, illetve a gyártástechnológiai fejlesztés területén.
Az idén folytatják a gyártókapacitás megújítását, terveznek csarnoképítést, lézervágó, élhajlító és cnc megmunkálógépek beszerzését.
A korábbi években a vállalat több milliárd forint értékben valósított meg fejlesztéseket, döntő részüket európai uniós és hazai források felhasználásával. 2014-ben ingatlant építettek, egy évvel később termelő berendezéseket szereztek be, tavaly pedig szintén a gyártás korszerűsítését elősegítő berendezéseket, köztük cnc vezérlésű élhajlítók és megmunkáló gépeket vásároltak, fejlesztették a minőségbiztosítást.
A Hantech Zrt. Csornán és Tamásiban gyártja eszközeit, kilencven százalékban exportra. A vállalat gyártmánypalettája a korszerű digitális műszerfaltól a betakarítógép-részegységekig ível és folyamatosan bővül - írta az MTI.
Partnerei között megtalálható a francia Kuhn, a német Claas, a cseh Zetor, a lengyel Crystal és a japán Kubota, de hosszú távú, stratégiai együttműködési szerződést kötöttek a német-amerikai Welger cégcsoporttal és az amerikai John Deere-rel is. Utóbbi megállapodás keretében a magyar cég bálázógépeket, illetve részegységeket szállít.
A vállalat kétszáz embert foglalkoztat, nyolcvan százalékukat Csornán, húsz százalékukat Tamásiban. Évek óta saját szakmunkásképző intézettel biztosítja munkaerő-szükségletét a cég. A duális képzést nyújtó iskolában jelenleg csaknem száz tanulót képeznek. Emellett egyeztetéseket kezdtek a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával, hogy megteremtsék az egyetemi szintű duális képzés lehetőségeit, hangsúlyt fektetve az iparági kutatásra és fejlesztésre.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott