Az országos elnökség szerint az 5-nél kevesebb embert foglalkoztató mikrovállalkozások problémája, hogy nehezen tudják elengedni munkatársaikat a képzőhelyek több napos csoportos képzéseire, ugyanakkor az új ismeretek elsajátítására nekik is szükségük van - fejtette ki az IPOSZ elnöke.
A szövetség szerint a helyi ipartestületek az ottani igényekhez, lehetőségekhez alkalmazkodva hatékonyabban oldanák meg a kisvállalkozások munkatársainak képzését - mutatott rá az IPOSZ elnöke. (Nagy a gond a magyar húzóágazatban.)
A szövetség kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, vizsgálja felül, hogy segédmunkásoknak kisgép kezeléséhez - például építőiparban a betonkeverő géphez - szükséges-e a jogszabályban előírt magas óraszámban OKJ-s vizsgát tenniük - mondta Németh László. Jelezte, szerintük a munkavédelmi előírások betartása mellett egyszerűbb betanítással is megoldható lenne a segédmunkaerő képzése - írja az MTI.
Az országos elnökség szerint a kisvállalkozások számára rezsicsökkentése lenne, ha a családi házakra vonatkozó ingyenes kéményseprő szolgáltatás kiterjedne arra az estre is, amikor a mikrocég székhelye a tulajdonos lakóhelyére van bejelentve - tette hozzá a szövetség elnöke.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni