Kedden a Lidl, korábban a Spar, az Aldi, a Tesco és az Auchan is jelentett be béremelést az alkalmazottaknak, azonban csak a boltosok negyede, mintegy 50 ezer ember dolgozik a multinacionális élelmiszeripari vállalatoknál, míg a többiek jellemzően kis- és középvállalkozásoknál dolgoznak, ahol továbbra is fennáll a munkaerőhiány - írja a hvg.hu az RTL Klub riportjára hivatkozva.
A kisebb üzletekben az alkalmazottak általában a garantált bérminimumot kapják, amit a kisboltok nem tudnak kigazdálkodni, köztük az ÁFEOSZ-Coop sok boltja sem.
Kapcsolódó
A mintegy 30 ezer embert foglalkoztató magyar üzletláncnál, a Coopnál már most hiányzik 3 ezer ember. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke az RTL klubnak elmondta, hogy a kisebb településeken - például a Dunántúlon - hétfőnként nem nyit ki a boltok egy része, mert csak így tudják alacsonyabb létszámmal is működtetni az üzleteket.
A szövetség speciális járulékcsökkentést szeretne a kormánytól a bajba jutott boltoknak, ugyanis szerintük a garantált bérminimum kötelező emelésébe több üzlet is belerokkanhat.
Képünk forrása: MTI Fotó/Vajda János
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak