A GVH csütörtöki tájékoztatása szerint ez a szankció a kkv-k által elkövetett jogsértések esetében alkalmazható, de csak akkor, ha az adott vállalkozás először sért jogot, és nem közbeszerzési kartell keretében, nem uniós jogot sértve vagy sérülékeny fogyasztók kárára.
Az Aramis Pharma Kft. esetében a versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás jogsértően reklámozta Fluimucil termékcsaládját, mert a vény nélkül kapható gyógyszereket nem az alkalmazási előírás alapján mutatta be.
Jogsértést állapított meg a GVH a Kőrös-Net Szolgáltató és Kereskedő Kft. esetében is, mert a vállalkozás megalapozatlan, valamint az ágazati szabályokban meghatározott reklámozási rendelkezéseknek nem megfelelő állításokat tett az általa forgalmazott étrend-kiegészítőkről.
Kötelezettségük lesz
A figyelmeztetés keretében a versenyhivatal egyúttal kötelezte a két vállalkozást olyan versenyjogi megfelelési mechanizmus elfogadására, amely alkalmas arra, hogy megelőzze a jövőbeni jogsértéseket.
A közlemény szerint a megfelelőségi programot a vállalkozásoknak belső eljárásrendjükben kell rögzíteniük, és ez alapján gondoskodniuk kell arról, hogy a jövőben megjelenő reklámjaikat egy megfelelően hozzáértő belső munkatárs és egy külső, független szakértő ellenőrizze azok megjelenése előtt, hogy a kampány megfelel-e a tisztességes kereskedelmi gyakorlat előírásainak.
A figyelmeztetett vállalkozásoknak be kell számolniuk a versenyhatóságnak megfelelőségi programjuk megvalósításáról, ennek elmulasztása esetén a GVH haladéktalanul megindítja a végrehajtást, és végrehajtási bírságot is kiszabhat - közölték.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot