"Ne hagyjuk kifosztani magunkat!" - fogalmazott Schmuck Erzsébet -,"közös erővel védjük meg otthonunkat, hogy legyen élhető, fenntartható a település, ahol lakunk".
A politikus hátborzongatónak minősítette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatát, amelynek megvalósítását a kormány is fontolgatja, mondván, ezzel támogatná a vállalkozásokat.
Schmuck Erzsébet szerint azonban ez a nehéz helyzetbe került társaságokon nem segítene, de "mindannyiunk életét megkeserítené". Az önkormányzatok ugyanis nem tudnák finanszírozni a tömegközlekedést, a közvilágítást vagy a bölcsődéket. Mindössze néhány multi járna jól azzal, ha 800 milliárd forintot vonnának ki a rendszerből - jegyezte meg a politikus az MTI tudósítása szerint.
Az LMP ehelyett azt javasolja, hogy a kormány inkább fizessen rendes bérpótlékot a bajba került munkavállalóknak, csökkentse vagy törölje el a szociális hozzájárulási adót a mikro- és kisvállalkozások számára, az egyéni vállalkozóknak is nyújtson kamat nélküli hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást, emelje kilenc hónapra a munkanélküliek járadékát, és ne vonja el, hanem pótolja az önkormányzatok forrásait.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz