A kormány már csak végső jóváhagyásra váró tervei szerint a dunai projektre a 2007-2013-s uniós költségvetési időszakban elkülönített 20,7 milliárd forintos EU-forrást kerékpárút-fejlesztésre csoportosítják át. A közlekedési operatív program módosítását még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia, ám a brüsszeli áldás várhatóan hónapok múlva megszületik - írta a lap.
A törölt dunai projekt célja eredetileg az lett volna, hogy az év nagy részében hajózható szállítási útvonalat hozzanak létre a folyón. Ennek keretében a Duna Szob és déli országhatár része között 31 helyen végeztek volna kisebb mederkorrekciót a hajózhatóság javítása érdekében. A Szob feletti határszakasz szűk keresztmetszeteinek felszámolása azért nem szerepelt a tervben, mert ahhoz Szlovákiával is meg kellene egyezni - emlékeztetnek.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?