Az üzletember hozzátette: reméli, hogy hamarosan ismét gond nélkül nyaralhat majd Horvátországban. Hernádi nem számít arra, hogy a kihallgatás után nem engedik majd haza Budapestre.
A lap újságírójának véleménye szerint azonban valószínűleg nem fog Zágrábba menni a Mol vezére, mivel a magyar fél eddig sem látta bizonyítottnak a tízmillió eurós vesztegetést, amivel vádolják.
A gyanú szerint a 2009-ben megkötött Mol-INA részvényesi szerződést kenőpénzzel érte el a magyar cég, így lehet kisebbségi tulajdonosként irányítási joga a vállalatban. Az ügyben Ivo Sanader egykori horvát kormányfőt már elítélte a bíróság, a gyanú szerint ő fogadta el a tízmillió eurót a Moltól.
A horvátok évek óta szeretnék kihallgatni Hernádit is az ügyben, de eddig a magyar fél egyszer sem adta ki. A helyzet annyiban változott, hogy július óta Horvátország is az Európai Unió tagja, így könnyebb lehet beidézni a magyar üzletembert.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot