Dolgozói harmadát elbocsátja a Sony elektronikai leányvállalata, a Sony Electronics, ami 1000 fős leépítést jelent, emellett a társaság bezárja 20 amerikai üzletét is. A lépés része a Sony költségcsökkentési intézkedéseinek, amelynek keretein belül összesen 5000 főt bocsát el világszerte a cég.
A Sony nemrég profit warninggal lepte meg a befektetőket, amikor közölte, hogy 1 milliárd dolláros veszteséget vár a március végén záruló pénzügyi évre. A televíziók és a számítógépek piacán a kereslet lassulásával küzd, miközben az okostelefonok piacát az erős versenytársak, mint az Apple és a Samsung dominálják. A társaság ezért nemrég úgy döntött, hogy eladja PC-üzletágát, a televíziógyártást pedig leválasztja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép