A száz százalékban magyar vállalat a negyedik legnagyobb energiaital-márka a világpiacon, és egyes országokban piacvezető. Az új gyárban évente 1,2 milliárd alumíniumdobozt állítanak elő, ezzel a cég megnégyszerezi korábbi kapacitását - közölte.
A miniszter szerint most új szakasz következett el a gazdasági növekedésben, mert egyre több magyar közepes és nagyvállalat képes jelentős beruházásokat végrehajtani Magyarországon, és olyan brandeket építenek fel, amelyek megállják a helyüket a világpiacon. Ilyen a Hell Energy Csoport is, amely 2011 óta 21 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és tavaly 70 százalékkal nőtt az árbevétele, idén eddig pedig már 50 százalékkal - magyarázta
Csereklye Barnabás, a Quality Pack Zrt. projektigazgatója arról beszélt, hogy a csoport Magyarország első alumínium italdoboz-gyárát, egy 45 ezer négyzetméteres üzemet hoz létre a hátrányos helyzetű borsodi térségben, Szikszón. A cég három év alatt piacvezető energiaital-gyártó lett Magyarországon, és komoly exportőr is, árbevétele jelentős része exportból származik - mondta.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba