Az eddigi legeredményesebb évét zárta a Gránit Bank Zrt. 2020-ban. Hegedüs Éva, a bank elnök-vezérigazgatója 44 százalékos mérlegfőösszeg növekedésről, 2 milliárd forintot meghaladó adózás előtti eredményről és számos új innováció bevezetéséről számolt be a részvényeseknek a május 14-én – a pandémiás helyzetre való tekintettel – videókonferencia keretében megtartott közgyűlésen.
A Gránit Bank tavaly már a hetedik nyereséges üzleti évét zárta, mérlegfőösszege a múlt év végén meghaladta az 573 milliárd forintot, az adózás utáni eredményt a részvényesek az idén is az eredménytartalékba helyezték, így eddig összesen több mint 5,0 milliárd forintot forgattak vissza a Bank részvényesei a növekedés maximalizálása érdekében.
Varga Mihály is üzent a részvényeseknek
A bank közgyűlésén a részvényeseket köszöntő videóüzenetében Varga Mihály pénzügyminiszter hangsúlyozta: „fontos ténynek és a magyar gazdaság szempontjából erős pozitívumnak tartom, hogy a járvány idején is a gazdaságvédelmi intézkedések kidolgozása és bevezetése során a kormány számíthatott a bankszektor együttműködésére. Gyors intézkedések születtek például az azonnali fizetési rendszer, az online hiteligénylés- és jelzálogrendszer alkalmazása terén, és most, amikor a gazdaság újraindítása a legfontosabb feladat, már folyamatban vannak az egyeztetések a kormány és a bankszektor között, megkezdődött az ezzel kapcsolatos közös munka is. A magyarországi pénzintézetek – számos más ágazattal összehasonlítva – a válság ellenére, viszonylag jó évet tudhatnak maguk mögött.”
A Gránit Bank a 4. üzleti évétől folyamatosan nyereséget termel, ami kiemelkedő, miután a zöldmezős pénzintézetek jellemzően az indulást követő 6-8. évtől képesek nyereségesen működni. A múlt év jelentős üzleti eseménye, hogy két új részvényes, a piaci gyakorlatnak megfelelően, átfogó pénzügyi és jogi átvilágítást követően tőkét emelt a bankban.
A hitelintézet működésének 11 éve alatt mérlegfőösszegét éves átlagban 51 százalékkal növelte, a kezelt számlák száma jelenleg megközelíti a 80 ezret. A működési költség mérlegfőösszeghez viszonyított aránya 0,8 százalék, ami szignifikánsan alacsonyabb a bankszektor 1,7 százalékos átlagához képest, és jelentős költséghatékonysági előnyt biztosít a Gránit Banknak.
A bank összes ügyfelekkel szembeni teljes követelése és mérlegen kívüli kötelezettsége az év végén meghaladta a 247 milliárd forintot, amelynek döntő többsége vállalati hitel, és 25 százalékkal haladja meg az előző évi adatot. A bank teljes eszközállományának éves átlagos növekedése az indulás óta közel 80 százalék. Az eszközállomány növekedése négy és félszer gyorsabb volt a piaci átlagnál, az NHP 2013-as bevezetését követően is. A problémamentes hitelek aránya 99,97 százalék, a hitel-betét arány 50 százalék körüli.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart