Göd polgármestere, Balogh Csaba pénteken közölte, hogy szivárgott az elektrolit a Samsung SDI telephelyén. Erről azonban nem tájékoztatták a polgármestert, hanem egy pletyka nyomán ő érdeklődött a gyárnál, ahol megerősítették a szivárgásról szóló híreket. Egyben megígérték neki, hogy ezután folyamatosan tájékoztatni fogják. Balogh információi szerint a szivárgás kismértékű volt, és a telephelyen belül kezelték - írja a 444 a politikus Facebook-bejegyzése alapján.
Jó lenne, ha a különleges minősítés nem enyhítené a jelentési kötelezettséget a polgármester felé, hanem méginkább megkövetelné azt azonnali jelleggel! Polgári védelemért hogy legyek felelős, ha a veszélyes anyagokkal foglalkozó gyár nem tartja a katonás rendet pont, amikor a leginkább kellene? Állítólag kismértékű a szivárgás, és telephelyen belül kezelik - jelezte még pénteken Balogh.
A gödi Samsung-gyár esete azért is érdekes, mert a kormány a tavaly tavaszi veszélyhelyzet idején egy rendelettel különleges gazdasági övezetnek minősítette, és a fideszes vezetésű megyei önkormányzatnak adta, az ellenzéki önkormányzat helyet a felügyeletet. A megyei közgyűlés dönt így az onnan származó adóbevételekről is.
A Samsung gödi jelenléte sok konfliktust okozott már a helyi lakókkal. Legutóbb az ott élők hatósági ellenőrzést akartak kikényszeríteni a helyi kormányhivataltól, mivel éjszakánként erős hangok jönnek a gyárból.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak