A román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) és kisebbik koalíciós partnere, a Demokraták és Liberálisok Szövetsége (ALDE) közötti nézeteltérésre már kedden fény derült. Akkor a képviselőház három illetékes szakbizottságának üléséről a kisebbik kormánypárt törvényhozói kivonultak. Elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy a szociáldemokraták előzetes hatásvizsgálat nélkül, a honatyáknak az utolsó pillanatban eljuttatott módosításokkal akarták megváltoztatni a törvénytervezetet, amelyet szeptember végén a szenátus már megszavazott.
Szerdán a képviselőház plenáris ülésén a kormánykoalícióval a parlamentben együttműködő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is csatlakozott az ALDE álláspontjához és azt kérte, küldjék vissza a tervezetet a szakbizottságokhoz, amibe a szociáldemokraták beleegyeztek, hiszen a két kisebbik párt támogatása nélkül nem lett volna meg a parlamenti többségük a jogszabály elfogadásához.
Calin Popescu Tariceanu, az ALDE elnöke elmondta, váratlanul érte őket a szociáldemokraták által beterjesztett több tucatnyi módosítás, és felkérte a pénzügyminisztert, terjesszen be számításokat arról, hogy a javasolt indítványoknak milyen hatásuk lesz a költségvetésre.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is azt kifogásolta, hogy a szenátusban elfogadott változat jelentősen módosult az alsóházi szakbizottságokban és a javasolt módosítások indoklását kérte a szociáldemokratáktól.
A fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt az idén már megszavazta a parlament olyan formában, amely nem volt kedvező a kitermelésben érdekelt vállalatoknak. Klaus Iohannis államelnök augusztus elején visszaküldte a törvényhozásnak azzal érvelve, hogy olyan szabályozásra van szükség, amely hosszú távon méltányosan osztja el a hasznot az állam és a beruházók között.
Szeptember végén a szenátus kedvező feltételeket fogadott el a kitermelő vállalatok számára, így több adókedvezményt biztosított és a következő évtizedekre változatlanul hagyta a jelenlegi kitermelési járadék értékét. A szociáldemokraták azonban most ismét több szigorító feltételt indítványoztak az alsóházban.
A jogszabály alapján kell döntést hozzon az idén az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV Petrom, hogy kitermeli-e a Fekete-tenger talapzatában talált földgázt. A nyersanyag megvásárlásában Magyarország is érdekelt, amely komolyan tervez az itteni beszerzésekkel.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val