Ferihegyen az erős havazás miatt folyamatosan dolgoznak a takarítógépek - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvivője az InfoRádiónak. Délután negyed négykor a 2-es le volt zárva, az 1-es működött.
Nemcsak a lehullott hó mennyisége okoz gondot, hanem az is, hogy a sűrű havazás miatt erősen korlátozottak a látási viszonyok - olyan, mintha nagy köd lenne. Hardy Mihály azt tanácsolta, hogy az utasok a szokásos 2 helyett 3 órával előbb menjenek ki Ferihegyre, és a reptér honlapján folyamatosan ellenőrizzék a járatinformációkat, mert óráról órára változik a helyzet.
Kapcsolódó
A környező országokban sem könnyű az időjárási helyzet, három repülőgép például Prága helyett Budapesten szállt le.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban