A GVH 44 millió forint bírságot szabott ki a Pickre, mert kiderült, hogy a cég 2009 elejétől 2014 végéig meghatározta a saját és kereskedelmi partnerei termékeinek fix, illetve minimális nagy- és kiskereskedelmi árát.
Ezt úgy tudta elérni, hogy kilistázással vagy más szankcióval fenyegette partnereit, ám végül ezeket a gyakorlatban nem alkalmazta - közölte a hivatal.
A Pick úgynevezett vertikális megállapodásokat kötött partnereivel, amelynek eredetileg az lenne a célja, hogy a szerződő felek akarategyezségét egyértelműen kifejezze. Csakhogy a Pick megsértette a versenyjogot azzal, hogy termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban más paraméterekhez (pl. átadási árhoz, szállított mennyiséghez) kötötte.
A GVH vizsgálata feltárta, hogy a megállapodások célja a verseny korlátozása volt, amit alátámasztott a felek motiváltsága is. A Pick abban volt érdekelt, hogy márkájának imázsát a versenytársakénál magasabb fogyasztói árakban (is) megjelenítse. A kereskedelmi partnerei pedig abban, hogy ne legyenek olyan viszonteladók, amelyek az adott Pick-terméket náluk olcsóbban árusíthassák.
A Pick teljes körűen elismerte jogsértést.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot