Első negyedévükben, szeptembertől decemberig 6-12 millió euró áll rendelkezésére arab befektetőknek köszönhetően, és "minden egyes nap közelebb kerülnek az induláshoz" - mondta el a lapnak Lucsik János, a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. ügyvezető igazgatója. A cég első járatai Brüsszelbe, Londonba, Párizsba, Milánóba, Frankfurtba, Stockholmba és Amszterdamba repülnek majd, az online értékesítés a tervek szerint augusztus közepén indul.
A Sólyom felvásárolta a kisgépes légi jármű üzemeltetését és karbantartását végző ceglédi Avicraft Kft.-t - közölte a lappal a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Ezt az engedélyt kereskedelmi légi szállítás végzésére akarták módosítani, de erre nem volt lehetőség. "Így a múlt hét folyamán a Sólyom Hungarian Airways a következő kérelmeket nyújtotta be: megkérte az előzetes lajstromjel kijelölését az első légijárműre, módosította a működési és üzembentartási engedély kérelmet, és kéri az A teljesítményosztályú légijárművekkel történő utas-, postai küldemény- és áru kereskedelmi légiszállítás engedélyezését" - közölte a hatóság.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban